Mayerné Pátkai Tünde : A Pápai Református Gyülekezet története - Ótemplom
Gyülekezet és templom szorosan tartoznak össze, mint ahogy élet és sors egymásba fonódva a lét egységét alkotják. A templom szakrális, központi hely, ott dobog a gyülekezet szíve, onnan lüktet tovább Isten Igéje az egyháztagokba. A genius loci ott él a gyülekezet közösségében „nemzedékről nemzedékre".
„Isten nem rideg magányosság, hanem szerető közösség”
Teológus nap
Április 30-án került sor a már hagyományos teológus napra.
Az istentisztelet követően a teológusok családoknál fogyasztották el a vasárnapi ebédet. Ezen az alkalmon beszélgettem a PRTA két hallgatójával; Imre Enikővel, aki katechéta szakon másodéves és Makra Zsolt Istvánnal, aki negyedéves lelkipásztor szakos.
"Legyenek mindnyájan egy" - Ökumenikus zarándoklat az egyházak megbékéléséért
A reformáció 500 éves ünnepségsorozatához, rendezvényeihez egy rendhagyó alkalom társul. Ökumenikus zarándoklatot szervezünk kifejezetten azzal a céllal, hogy a történelmi felekezetek megbékéléséért, egymás felé közeledéséért imádkozzunk.
A zarándoklat rendhagyó, talán kissé ismeretlen módja az imádságnak. Úton lenni Istennel és keresztyén társakkal, tetsvérekkel semmihez sem fogható élmény. Kiszakadni a hétköznapokból, vállalni a lemondást néhány napra, ehagyni a járt, aszfaltozott utat az eredei ösvényért.
További információk és jelentkezés IDE KATTINTVA.
A zarándokok száma korlátozott, felekezetenként 20-25 fő vehet részt, ezért érdemes minél hamarabb jelentkezni!
Református Zenei Fesztivál
A programok megtalálhatók az alábbi linken:
http://rzf.reformatus.hu/reformatus-zenei-fesztival/musorfuzet
Presbiter-pedagógus találkozó 2017
Hitelesen jelen lenni - Steinbach József református püspöknek is van konkrét fogadalma a böjti időszakban
Jézus Krisztus Lelke által itt van közöttünk, de az Ő visszajövetelére várunk, ahol a megváltás teljessé lesz, mondta Steinbach József református püspök.
Báli emlékkép
Református Óvoda lesz a Csókai
A héten megszületett a szülői döntés a Csókai Óvoda református egyház működtetésébe adásáról. A hírt Áldozó Tamás polgármester és ifj. Márkus Mihály református lelkész jelentette be a Városházán.
Mint arról már korábban szóltunk, a Pápai Református Egyházközség szándékát fejezte ki arra vonatkozóan, hogy fenntartásra átvenné a Pápai Városi Óvodák Csókai Tagóvodáját.