Nőszövetségünk életéből


Nőszövetségünk életéből
A pápai Nőszövetség közel húsz éve igyekszik segíteni a lelkipásztorok munkáját a pápai református gyülekezetben. A diakóniában, a misszióban fontos szerep jut asszonytestvéreinknek. Asszonyaink tettre készek, akár templomtakarításról, akár sütésről, szeretetvendégségről legyen szó.
Havonta egyszer, minden hónap első keddjén találkozunk. Leülünk az ige köré és megvizsgáljuk, mit akar Isten tőlünk. Megbeszéljük az aktuális teendőket, számba vesszük a távollevőket, imádkozunk betegeinkért, és erőt kérünk a szolgálataink elvégzéséhez. 
Minden esztendőben bekapcsolódunk a decemberben sorra kerülő Kárpát-medencei imanapba, és részt veszünk a márciusi világimanapon a városban található felekezetek templomaiban. Ezek olyan alkalmak számunkra, amelyek által megismerhetjük a Kárpát-medencében és a világ különböző tájain élő testvéreinket, illetve lélekben és imádságban együtt lehetünk azokkal az asszonyokkal, akik tán nehezebb élethelyzetben vannak nálunk, mégis bizodalmukat ugyanabba az Úrba vetik, mint mi. Hatalmas ajándék, hogy érezzük, a közös imádságnak ereje van; és tudjuk, hogy akik összeállítják az imanapi liturgiát, ugyanannak az Úrnak szolgálnak, mint mi.
Az elmúlt két év bibliaóráin vendégünk volt Lucski Márta, a PRTA adjunktusa, aki koreai tartózkodásáról, a koreai reformátusság helyzetéről tartott vetítőképes előadást. Előadónk volt még Balla Ibolya, a PRTA prorektora, aki nepáli élményeiről és tapasztalatairól számolt be. Eljött közénk Tunnerné Buzás Éva, az Édenkert Pápai Református Óvoda vezetője, aki az óvoda mindennapjairól tartott beszámolót. 2022 májusában a családi napon az óvoda vendégei lehettünk. Meghívást kaptunk a pápai Refibe is, ahol Baráth Julianna igazgató asszony bemutatta nekünk a gimnáziumban indított képzéseket. Ezúton is köszönjük, hogy betekintést nyertünk az intézmények életébe. Minden év júniusában évzáró alkalmat tartunk, hiszen nyáron nekünk is szükségünk van pihenésre. A nyári időszak előtti évzáró összejövetelt az elmúlt években a Pannonia Reformata Múzeumban, és a Pápai Református Teológiai Akadémián tartottuk. A nyári szünet után, szeptemberben alig várjuk, hogy újra együtt legyünk Isten igéje körül.
Nőszövetségi tagjaink többsége az idősebb korosztályból tevődik össze. Évről évre sokan előre mennek közülünk a mennyei hajlékba. Fájó szívvel, de a feltámadás és az örök élet reménységében bízva engedjük őket a mi Urunkhoz. Emlékük legyen áldott! Hittel hisszük, odaát találkozunk.


A 2022-es évben nagy örömmel és várakozással készültünk a REND-re. Szorgos asszonykezek kézimunkáztak, hímeztek, varrtak. Minden héten találkoztunk a gyülekezeti házban, hogy könyvjelzőket, bibliaborítókat, levendulazsákokat, apró ajándékokat készítsünk, melyek eladásra kerültek a református utcában. Hálásak vagyunk a lehetőségért, hogy ebben a formában is megmutathattuk magunkat. Köszönjük azon asszonytestvérek munkáját is, akik nem tartoznak tagjaink közé, de segítettek az előkészületekben és a helytállásban.


Régi vágyunk teljesült az ősz folyamán. Október 8-án Keszthelyre kirándultunk. A korábbi években, késő tavasszal, vagy nyár elején egy-egy dunántúli református gyülekezetbe látogattunk el, majd az istentisztelet és szeretetvendégség után megtekintettük az adott város nevezetességeit. Voltunk már Komáromban, Pannonhalmán, Tatán, Szombathelyen, Zircen.  Az elmúlt két évben sok minden megakadályozott minket abban, hogy elmenjünk kirándulni. Keszthelyi kirándulásunkra nem jöhetett velünk minden asszonytestvérünk, amit nagyon sajnálunk, de akik együtt voltunk, igazán tartalmas és szép őszi napot tölthettünk együtt. Megnéztük a kastélyt és a kastély területén található kiállításokat. A pálmaházban és madárparkban csodálatos élményben részesültünk, a modellvasút-kiállítás láttán mindannyian felvillanyozódtunk. Hazafelé Somlóvásárhelyen fogyasztottuk el a finom vacsorát.
Készülünk a gyülekezeti adventi vásárra. Reménykedünk abban, hogy Istentől gazdagon megáldott adventi és kegyelemmel, örömmel teli karácsonyi ünnepben lesz részünk a gyülekezet közösségében.
Szeretettel bíztatjuk asszonytestvéreinket, jöjjenek hozzánk, ismerjenek meg bennünket, nézzék meg bibliaóránkat! Vegyenek részt velünk együtt gyülekezetünk szolgálataiban! Várjuk nőtestvéreinket alkalmainkra!
Németh Tamásné Schédl Tímea
lelkipásztor, nőszövetségi elnök