"Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat." Máté evangéliuma 5, 16

Gyülekezeti kirándulás Budapestre

  Július 29-én, szombaton hőségriadó jelzővel ellátott hőmérséklet birtokában indult el gyülekezeti kiránduló csapatunk - a Nőszövetség által szervezett - bérelt autóbusszal Budapestre a Parlament látogatására.
      Kellemes utazási körülmények között érkeztünk meg - kijelölt időpontra az Országház beléptető kapujához. Minden az előre megbeszéltek szerint zajlott. A szükséges ellenőrzések után beléptünk a "törvényhozás szentélyébe".
      Volt aki már látta, de sokan most szembesültek először csodaszép Parlamentünk termeivel, berendezéseivel. Ahova csak néztünk szépség, összhang, tiszteletet parancsoló hangulat uralta a látványt. Sok esetben lábujjhegyen lépkedtünk, nehogy a történelmi csendet megszakítsuk.
      Nagyszerű idegenvezető emelte még jobbá hangulatunkat.
      Délután felmentünk a Várba, ahol szabad programok közül lehetett választani - múzeumlátogatás, Mátyás templom, nézelődés.
      Sokan - velem együtt - leültünk a Köztársasági Palotával szemben lévő terméskő alapzatú kerítés egyik árnyékos helyére, és megettük szendvicsebédünket. Forróság volt úgy délidőben, és nagyon kényelmetlen a sziklán ülés, de nem zavart bennünket, nagyon jól éreztük magunkat, amihez hozzájárult Kissék (Erzsike és Károly) kifogyhatatlan termosza, amiből kávét ihatott a fél autóbusz. Hogy csinálták? Nem tudom, de már azt hittem, hogy a téren lévő turistáknak is jutott volna? Lehet.
      Ha lenéztünk a Dísztérről vagy a Halászbástyáról fővárosunkra, meggyőződhettünk arról a tényről, hogy mennyire igaz: "Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország, gyönyörűbb, mint a nagyvilág!".
      Feltöltődve a látványtól - múzeumlátogatás, Mátyás templom, Dísztér - lassan búcsúztunk a sok élménytől, és délután elindultunk autóbuszunkkal, ahol kényelmes körülmények között töltöttük el az utazási időt.
      Köszönjük a szervezőnek, Varga Ferencnének a szép napot. Jó lenne még sok ilyen együttlétben részt venni, mert ez a nap "Jó mulatság, női munka volt".

(Az alábbi linkekre kattintva megtekinthetők a fényképek)

a_csapat.jpg (972.05 KB)
csop.jpg (906.75 KB)
hb3.jpg (623.44 KB)
img_5506.jpg (560.86 KB)
img_5509.jpg (815.37 KB)
img_5511.jpg (590.08 KB)
img_5522.jpg (647.55 KB)
img_5523.jpg (557.87 KB)
img_5524.jpg (598.92 KB)
img_5528.jpg (921.01 KB)
img_5530.jpg (915.32 KB)
img_5537.jpg (816.9 KB)
img_5544.jpg (536.64 KB)
img_5555.jpg (664.56 KB)
img_5558.jpg (566.42 KB)
img_5582.jpg (593.64 KB)
img_5587.jpg (617.19 KB)
img_5590.jpg (882.87 KB)
img_5593.jpg (417.24 KB)
parlament.jpg (876.01 KB)