A Bárka csoport 2020-ban jött létre és elsősorban a 2019-es Alpha-kurzus résztvevőiből alakult.

Az évek során többször változott a létszám., mely jelenleg 14 fő.

Gyülekeztünk legfiatalabb köre 2013 őszén alakult. Célunk, hogy közösen megéljük, mit jelent a XXI. században keresztyén férfinak, férjnek, apának lenni. Keressük, mi Isten szándéka velünk a gyülekezetben. 

A csoport megalakulásához egy kicsit korábbra kell visszanyúlnunk. A 2018- ban indult Alpha kurzus utáni Útrakelők kurzus tagjaiból megalakult az Utazók csoport, ami 2023-ban megszűnt.

A hétfői napot az emberek többsége nem szívleli, köztük nekem sem a kedvencem. Mégis van egy időpont ezen a napon, az öt óra, amit várni szoktam. Ekkor kezdődik a kiscsoportunk alkalma. Miért járunk ide? Miért nem pihenünk vagy tesszük a dolgunkat munka után?

Amikor először kerültem ebbe a közösségbe ( a csurgói gyülekezeti tábor felnőtt körébe ) megtapasztalhattam, milyen egy szeretetközösség. Mindenki figyelt a másikra, kellett is, hiszen volt, akit testi ill. lelki kín gyötört, de a gondoskodó szeretet mindenkit átlendített ezeken a bajokon.

A Korban Gazdagok Köre megalakulásának 10. éves évfordulóját ünnepelte 2024. október 16- án.

2014. október 8-án, az első szerdai napon 11 fő volt a taglétszámunk. Ma már 30 főre növekedett.

A pápai gyülekezet legkésőbb alakult csoportja, akiknek a tagjai Alpha Kurzust végeztek. A fiatalok szükségét érezték a folytatásnak, mert szerették volna jobban megismerni és elmélyíteni a bibliai történeteket, és vágytak arra, hogy egy jó közösséghez tartozzanak.

Nőszövetség elnöke: dr. Németh Tamásné Schédl Tímea
Nőszövetsége elnökhelyettese: Szakács Veronika
Titkára: Bükkiné Sikos Gyöngyi
Pénztárosa: Holb Lászlóné

A Séllyei István Énekkar a gyülekezetünkben működő amatőr, ám lelkes, Istent énekelve is dicsérni vágyó gyülekezeti tagok közössége. Hetente egyszer, hétfőnként 18:00-kor a gyülekezeti házban találkozunk egy másfél órás próára.