„Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené”
Róm 8,16

A Pápai Református Gyülekezet méltán tekinthet vissza büszkén múltjára, hiszen nem csupán a Dunántúl reformációjának bölcsőhelye volt, hanem története példázza a magyar protestantizmus küzdelmes sorsát és  a próbákban is oltalmazó isteni gondviselő szeretetet.

A hiteles történelmi források szerint itt már 1522-ben reformált keresztyén közösség létezett, amelyet aztán az Enyingi Török Bálint földbirtokos támogatásával működő Bálint pap erősített meg. Az 1531-ben alapított kollégium, amely 1797-ig a gyülekezet iskolája volt, új lendületet adott a hitújítás harcaiban.

Kezdetben a katolikus egyház középkorban épített templomát építették újjá, itt tartották istentiszteleteiket egészen addig, amíg Esterházy Miklós nem lett a város földbirtokosa, aki 1660-ban a német katonaság és saját hajdúinak segítségével kiűzte a reformátusokat. A következő évtizedekben az átadás és visszavétel küzdelmeit élte meg a gyülekezet. Ennek a korszaknak a legendás alakja az a névtelen diák, akinek emlékére 1936-ban harangot szenteltek fel. A hitéhez, egyházához hűséges diák nem akarata átadni a kulcsokat a templomot ostromló Vratarics vajdának, aki ezért ledobatta a toronyból.

Valószínűleg az 1690-es években kisebb templom, vagy imaház építésébe fogtak a hívek a mai Ruszek közben, a főiskola udvarán, amely mellé csak a 18. században készült el az ún. „Scolabeli torony”. Ezt a templomot vették el 1752. május 12-én, amikor megkezdődött az adászteveli száműzetés 31 esztendeje.

1753-ban  Mária Terézia külön engedélyével hozzákezdtek a falusi kis templom bővítésébe. Alig egy esztendő alatt el is készült, hogy a Pápáról száműzött reformátusság, az ugyancsak ide menekített főiskola és az adászteveli hívek együtt tarthassák meg istentiszteleteiket. A Türelmi rendelet bevezetése után hazaszabaduló megtépázott gyülekezet 1783-ban az Eöry-Szabó családtól kapott területen építette fel negyedik otthonát. Engedélyt csak torony nélküli, belső udvarra néző épületre kaptak, amely már 1784 karácsonyára teljes egészében készen volt.  Egy évszázad sem telt el, máris újabb templom építését tervezték a pápaiak,  Kis József lelkipásztorkodása idejére ugyanis kinőtte a gyülekezet a mai Fő u. 6. szám alatti  Ótemplomot, ami 1971 óta a Dunántúli  Református Egyházkerület fenntartásában egyházművészeti és egyháztörténeti  múzeumként  működik.

A kollégium főépülétének szomszédságába, a Március 15. térre megálmodott  Újtemplom a történelmi viharok miatt, a gazdasági válság és a két világháború szorításának következtében 1932 és 1941 között épülhetett meg Ólé Sándor lelkipásztori szolgálata alatt.

A szószék fölé választott ige útmutatás, bíztatás a Pápai Református Gyülekezet számára küldetését teljesítő útján.

Mayerné Pátkai Tünde